Valaha nagy voltál, bérceknek királya,
A sólymoknak sólyma szép turulmadara,
Jöttek a viharok, balszerencsés vészek,
Megtépázódott a királyi fészek.
Jöttek mindenfelől, jöttek mint a pestis,
Elfoglalták fészked, szorgos lett a rest is
Amidőn a fecske, ha kiszáll a házából,
Verébhadak ülnek helyébe hálából.
Nézed tehetetlen a szomoru romlást,
Nem tudod felfogni, mi hozta a bomlást,
Hogy jutottál oda, egy utolsó dúvad,
Büntetlenül tépi maradék tolladat?
Ne hagyd szép madaram, hogy ez így maradjon,
Ne hagyd, hogy otthonod darabokra hulljon,
Ébresztsd büszkeséged, rázd meg magad újra,
És féljenek Tőled imákba foglalva:
MENTS MEG URAM MINKET
A TURUL TOLLÁTÓL
Úgy lesz nyugodalmad,
verébtől, szar-kától!
